Székesfehérvár

 megyei jogú város a Dunántúlon, a Közép-Dunántúl régió központja, Fejér megye és a Székesfehérvári járásszékhelye, Magyarország egyik legnagyobb városa. Az egyik leggazdagabb múltú magyar város: a középkori Magyar Királyság egyik fővárosa, királyi székhely, koronázóváros. Belvárosa műemlékekben és látnivalókban gazdag. Nemzetközi jelentőségű vasúti és közúti csomópont, valamint Magyarország egyik legfejlettebb nagyvárosa stabil gazdasággal, élénk sport- és kulturális élettel. Nemzetközi jelentőségű vasúti és közúti csomópont.

A várost Géza nagyfejedelem alapította 972-ben a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő szigeteken, melyek legnagyobbikán épült fel a mai belváros. Géza fejedelmi kővárat és templomot építtetett. Fia, I. István a királyi bazilika megalapításával évszázadokra megalapozta a város jelentőségét és gazdagságát. A III. István király által kiadott privilégium, az ún. fehérvári jogFehérvárt Magyarország első igazi városává emelte. Területe története során mindvégig stratégiai fontosságú helynek számított, mivel fontos útvonalak kereszteződésében fekszik.

A magyar történelemben betöltött szerepének köszönhetően a városban kiemelt figyelem övezi a történelmi emlékeket. A palotavárosi skanzen kialakításáért és a rác templom helyreállításáért 1989-ben Székesfehérvár megkapta az Europa Nostra-díjat. Még ennél is jelentősebb a műemléki Fő utca 2008 és 2013 között kivitelezett rekonstrukciója.

A város neve régen egyszerűen Fehérvár volt, mely valószínűleg a Géza által alapított fejedelmi vár fehér köveire vagy fehérre meszelt falaira utalhat. A megkülönböztető„ székes” előtag később kapcsolódott a település nevéhez, és a hivatalos királyi trónra utal. Közismert latin neve Alba Regia, vagyis királyi fehér. Legismertebb megnevezése a királyok városa.

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/szekesfehervar

A várost 972-ben alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten. Ezek
egyike a mai belváros. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. Középkori latin neve Alba
Regia volt.
István emelte Fehérvárt várossá és a királyság világi központjává, ő építtette a királyi bazilikát is (1003–1038). (A bazilika
azonban egyházi és világi jelentősége ellenére nem volt székesegyház, mert István király Fehérváron nem alapított
püspökséget. Évente kétszer tartottak itt királyi törvénykezési napot. 1526-ig 43 magyar királyt koronáztak, és 1540-ig 15 királyt
temettek Fehérváron.
A 11. században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a
mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le.
1222-ben II. András itt bocsátotta ki az Aranybullát, mely tartalmazta a nemesek jogait, és a király kötelességeit. Ez az okmány
volt 1848-ig a magyar alkotmány alapja.
1242 tavaszán a tatárok megpróbálták elfoglalni a mocsárral körülvett várost, melyet azonban a hirtelen jött hóolvadás
megvédett a mongol lovasok betörésétől, akik így nem tudtak a várfalhoz jutni. A 13. század és a 15. század között az
okmányok egy sor palota építéséről számolnak be. A középkorban virágkorát élő város képét nagyjából 1490-ig számtalan
metszeten örökítették meg.
A mohácsi csatát (1526) követően Buda 1541-ben került a török kezére, majd 1543-ban Fehérvár is elesett. Innentől 1688-ig a
város végig török kézen volt, eltekintve egyetlen évtől: 1601-ben a várost átmenetileg sikerült visszafoglalni. A török hódoltság
idején a város lakosságának nagy része elmenekült, az élet a városban szinte lehetetlenné vált. A megszállók csak néhány
épületet emeltek, és sokat leromboltak, illetve az elhanyagolt épületek rommá váltak. Ennek a pusztulásnak esett áldozatul a
középkorban még Európa-hírű pompás királyi bazilika is. A török igazgatási beosztás szerint a város a budai vilajet fehérvári
szandzsákjának volt a székhelye.
A 18. század kezdetétől a város újabb felvirágzását élte. A helyi magyar és szerb lakosokhoz német és morva lakosok
költöztek. 1703-ban kapta vissza a város a szabad királyi város rangot, de nem lett többé az ország fővárosa. A későbbi
Habsburg uralkodók a törvénykezési napot a hozzájuk közelebb eső Pozsonyba helyezték át, és ott is koronázták magyar
királlyá őket, királyi székhelyük pedig Bécs volt. A 18. század közepén nagyobb építkezések kezdődtek, például a Ferences
templom és rendház építése, a Jezsuiták templomépületei. Középületek, barokk paloták és polgárházak épültek. A város
fejlődése az 1720 és 1870 közötti képeken jól követhető. 1777-ben Mária Terézia az egyik újonnan alapított püspökség
székhelyévé tette a várost. A püspöki palota a királyi bazilika egykori területének egy részére települt, építéséhez sokat
felhasználtak az egykori templom kövei közül.
A reformkori nemzeti öntudatra ébredés hatása olyan erős volt, hogy a túlnyomórészt német lakosság is fokozatosan beolvadt a
magyarságba. 1848. március 15-én a fehérvári polgárság és fiatalság is csatlakozott a forradalomhoz. A forradalom és az azt
követő szabadságharc leverése után az időközben óriásira nőtt Budapest árnyékában Fehérvár alig iparosított agrárvárossá
vált.

A királyi törvényszéknek, a megyei főügyészségnek és a fogháznak (ma Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) helyt adó
épületkomplexum 1902-ben készült el
A két háború között, a trianoni békeszerződés után viszont fellendülés következett be, a háborús előkészületek miatt több
nagyüzemet alapítottak.
A II. világháború után erőltetett iparosítás következett. Többek között alumínium-hengerművet és motorjárműgyárat alapítottak.
A város életében hosszú ideig az Ikarus autóbuszgyár és a Videoton rádió- és televíziógyár volt a legfontosabb munkáltató. Az
1945-ben még csak 35 ezer lakost számláló város lélekszáma az 1970-es évekre 100 ezerre nőtt. A középkori városfalakon
kívül mindenütt nagy lakótelepek épültek, a belváros azonban megőrizte barokk karakterét. A legjelentősebb barokk épületek a
Székesegyház, a Püspöki Palota és a Városháza.
Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai sok középkori maradványt tártak fel a város területén, amelyeket restauráltak és
kiállítottak. A Romkert-ben találhatóak a románkori bazilika maradványai és I. István király szarkofágja a 11. századból.